Mintegy 10 évre nyúlik vissza a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban az a szokás, hogy az iskola névadójáról nemcsak irodalomórán beszélnek, hanem a diákok, a tanárok és a szülők évente egyszer közösen elkerekeznek a zágoni emlékházhoz.
A kerékpáros zarándoklat ötletét a diákok vetették fel annak idején. A hagyományt Szőcs Levente testnevelő tanár nyugdíjba vonulása után Kiss László könyvtáros és Fejér Zoltán tornatanár élesztette újra.
Gyerekeink az indulásnál általában teljesítménytúraként kezelik a zarándoklatot, de a cél elérése után átértékelődig minden. Habár több mint 60 kilométert kerekeznek összesen, a fáradtságot feledteti a zágoniak meleg, szívből jövő fogadtatása.
Gyakorlattá vált már, hogy az iskolánk igazgatója, a testnevelő tanár, valamint az iskola könyvtárosa vezette csapatot Zágonban személyesen a polgármester fogadja.
Közösen megkoszorúzzák a Mikes Líceum által állított kopjafát, megnézik a múzeumot, megebédelnek, majd meglátogatják a Mikes-tölgyfákat.
Minden zarándoklat fárasztó, komoly erőfeszítést igénylő fizikai próbatétel. Ugyanakkor életre szóló, felemelő lelki élmény. Ezért csatlakoznak gyakran a Zágonba kerekező csapatunkhoz iskolánk egykori diákjai is, hogy újra átéljék életüknek ezt az ünnepi hangulatú, emlékezetes napját.
Kiss László, könyvtáros